2012. július 30., hétfő

„Mit nekem föld és halál?”


Elkészültünk Az emberke tragédiája megzenésítésével, be is mutattuk július elején Bikalon, a Puchner-birtok „Komédia éve” c. pályázatán. Néhány kellékkel és jelmezzel, jó akusztikájú teremben, vegyes közönség előtt (unokától nagymamáig), forró hangulatban adtuk elő. Természetesen a Zöld Macskában is játszuk majd, augusztus elején kezdjük próbálni ott, talán még rendezőt is kapunk hozzá.
Harmincöt perc hosszú zenei anyag, ugyan a színek szerint dalokra osztottuk, mégis inkább egyetlen kompozíciónak fogható fel. Nem tudjuk, pontosan kinek szól. Karinthy paródiája felnőtteknek, Bikalon mégis láttunk tizen-egynéhány-éves gyermekeket is nagyon figyelni. Talán egyik izzad, másik fázik, a furcsát a frissebb elme mulatságosnak találja, a tapasztaltabb szomorúnak, ha így nézed, domború, ha így nézed, homorú?


Középen lenni, annyi, mint pontosan látszódni. A Mercator-vetület a sarkok felé torzít, az eszkimók földjei megnyúlnak, mégsem terem elég fóka. Afrika, ó, igen! Oda el kéne menni: lenne egy kis színem. Mindegyik szín kap fogni egy hétfokú rendszert – így az első terv. Ez csak részben valósult meg:

– a teremtés öt hangon szól, a nónakkord öt hangja szerint: szo-ti-re-fa-la;
– Egyiptomban a líd-skálát összhangzatosítják, leszállítják a hatodik fokát, fa-szo-la-ti-do-ra-mi-fa hangokon zenélnek (Évike visszatérő motívuma is ennek a hangsornak a mi-módusza);
– Kepler története a felemelt negyedik fokú cigány-mollban hangzik el (la-ti-do-ri-mi-fa-szi-la);
– az álom egyetlen hanggal kiegészített egészhangú sora: dallamossá tett fríg rendszer (mi-fa-szo-la-ti-di-ri-mi);
– a falanszter az akusztikus hangsor (do-re-mi-fi-szo-la-ta-do) szerint szürke;
– Luci Ferkó 1-3 distancia-skálán (do-ra-mi-fa-szi-la-do) gonoszkodik,
– az eszkimók (közel) az aranymetszés szerint barbárok (la-ti-do-fa-ta- …).

Rugalmatlan, merev rendszerek ezek, annyiban élnek, amennyiben az előadás él. Szét is feszítik a kereteiket, a világ kidől. A nő takarít, rendet tesz.

Persze minden rendszer rugalmatlan, csak néhányat belevernek a fejünkbe, azzal kalapáccsal, amely lehet Beethoven zongorája, Angus Young gitárja – mindegy. Ahelyett, hogy a zene termékenyítené meg a nyelvet – a politika és az oktatás (hatalom és tekintély) legfontosabb célszerszámát –, a szavak, a csizmában menetelő szavak, a sulykolás gesztusai a zenébe szivárognak be, őrült uralkodók és önhitt professzorok andalítanak el. A nő takarít, rendet tesz. Talán ez már nem az a rend.

Esetleg kidobhatnánk kockával a hét hangot, lehet ez fejezné ki legpontosabban a zenei paródia, vagy inkább: a zene paródiája gondolatot. Nem így történt, ízlés alapján döntöttünk, és párosítottunk hangzást a színekhez. Reméljük és bízunk bízva, önhitten: feszült annyi erő egymás ellen a létrehozásban, és feszül annyi erő a kompozíció és az előadás között, amely megmenti az emberkénket a kalapács-léttől.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése